Leírás
Megrendelés, szállítási idő és fizetési mód
- A rendeléseket igyekszünk még a rendelés napján vagy a következő munkanapon átadni a szállítást végző futárszolgálat számára
- A rendelés értékét bakkártyával is kifizetheted már a rendelés leadásakor honlapunkon, de ha utalni szeretnél, arra is van lehetőséged természetesen. Utaláshoz ki fogunk küldeni egy díjbekérőt számodra, rajta a pontos információkkal
- Amennyiben az utánvéthez ragaszkodsz, úgy is fizethetsz az átvétel során. Utánvétes fizetési mód viszont csak a GLS futárszolgálat kiválasztása mellett vehető igénybe, mert a többi kiszállítást végző futárszolgálat nem fogja biztosítani az utánvét lehetőségét az átadás-átvétel pillanatában
- Mindenképpen fogsz kapni tőlünk számlát és jótállási jegyet, amelyet elektronikus formában fogunk eljuttatni számodra a termékek átadását követően
- Minden termékünk magyarországi hivatalos importőrtől származik, ennek köszönhetően pedig magyarországi, gyártói jótállásal és szavatossággal rendelkeznek
- Amennyiben egy termék rendelhető a honlapunkon, akkor az azt jelenti, hogy az adott nap reggelén még készleten volt. Mivel nem csak ezen a honlapon értékesítünk, előfordulhat, hogy egy-egy típus elfogyhat, mire a honlapunkon is megváltozik a készlet állapota. Amennyiben a rendelkezésre álló készletről szeretnél pontos információt kapni, hívj bennünket a +36703175803-as telefonszámon és kollégánk részletesen tájékoztatni fog téged
A TP-Link márka
Ezt a TP-LINK TL-SG1024DE elnevezésű terméket a TP-Link Corporation Limited gyártja, aki a világ egyik vezető SOHO és SMB hálózati gyártó és forgalmazó vállalata, illetve a világ első számú vezeték nélküli (Wi-Fi) termékeinek gyártója és forgalmazója, innovatív és díjnyertes megoldásokat kínálva a globális és hazai piacon. A TP-Link a világ 170 országában van jelen, és felhasználók több tízmillióját szolgálja ki nap mint nap.
A vállalat termékportfóliójában a hálózati kapcsolatok legújabb vívmányai kapnak helyet: a teljes otthoni lefedettséget biztosító Deco termékcsaládtől, a hordozható Mi-Fi eszközökön át, a távoli mobilos elérést kínáló okosotthon megoldásokig, valamint az intézmények, szállodák, iskolák, közösségi hotspotok és vállalati rendszerek számára költséghatékony Wi-Fi megoldást kínáló Omada termékcsaláddal bezáróan.
A gyártó SOHO termékeinek csúcsát a Deco Mesh és Smart Home Mesh technológia jelenti, mely révén az eszközök összehangolt működése egységes, stabil otthoni hálózatot alkot. A készülékek automatikusan és fennakadás nélkül kapcsolódnak át a Deco egységek között, melyek egyidejűleg akár 100 eszköz számára képesek megszakításmentes és kényelmes internetelérést biztosítani.
A TP-Link kiemelt figyelmet fordít az otthoni vírusvédelemre, így a HomeCareTM megoldások révén személyre szabott biztonsági szolgáltatásokat nyújt felhasználói számára, mint például a szülői felügyelet, a beépített vírusvédelem, valamint a Quality of Service (QoS), mellyel sávszélességi prioritást adhatunk a kiválasztott eszközöknek.
Az SMB termékek legújabb generációját az OC200 Omada Cloud Controller képviseli, mely a teljes Omada hálózat központosított kezelését biztosítja. A statisztikák valós időben történő figyelése, a hálózati forgalom grafikus elemzésének megtekintése, captive portál létrehozása, a rendszer frissítése és újraindítása az ingyenes felhő hozzáférés révén bárhonnan, bármikor elérhető, akár okostelefonon keresztül.
A TP-Link termékeket kedvelők számára a gyártó belépett a biztonságtechnika piacára is saját kameráival és rögzítő berendezéseivel együtt.
Az általunk forgalmazott minden TP-Link termék (kerülve a szürke import minden formáját) a gyártó által regisztrál hivatalos, legális útvonalán érkezik be hozzánk. De mit is jelent a szürke import a gyakorlatban? A szürkeimport azt jelenti, amikor egy termék nem a gyártói hivatalos disztribúciós útvonalon érkezik be országunkba, hanem jellemzően több lépcsős céghálózaton keresztül kerül importálása és sajnos nem ritkán akár számviteli trükkökkel téve olcsóbbá annak árát. Sajnos az a termék, amely nem a hivatalos import útvonalon kerül behozatalra, többségében nincs regisztrálva a magyarországi márkaszervíz hálózatban sem, így az elvárható garanciális feltételek sem tudnak teljesülni nála. A meghibásodás esetén ilyen szituációkban a hivatlos márkaszervíz helyett csak a forgalmazó tud segíteni a termék javításában vagy cseréjében.
Az általunk forgalmazott minden TP-Link termék hivatalos magyarországi importból származik! Ez annyit jelent, hogy a termékekhez hivatalos gyártói, magyarországi szervizben érvényesíthető jótállás és szavatosság tartozik. Sose vásárolj szürke importból származó olcsó és ezáltal vonzó választásnak tűnő TP-Link terméket, mert a hivatalos márkaszerviznél nem fogod tudni érvényesíteni garanciádat!
HARDVER JELLEMZŐK | |
Szabványok és protokollok | IEEE 802.3, IEEE 802.3u, IEEE 802.3ab, IEEE 802.3x, IEEE 802.1q, IEEE 802.1p |
Csatlakozások | 24 db 10/100/1000 Mbps RJ45 csatlakozó |
AUTO Negotiation/AUTO MDI/MDIX | |
Hálózati összeköttetés | 10BASE-T: 3, 4, 5 kategóriás UTP-kábel (maximum 100 m) |
EIA/TIA-568 100Ω STP (maximum 100 m) | |
100BASE-TX: 5, 5e kategóriás UTP-kábel (maximum 100 m) | |
EIA/TIA-568 100Ω STP (maximum 100 m) | |
1000BASE-T: 5, 5e, 6 vagy magasabb kategóriás UTP-kábel (maximum 100 m) | |
EIA/TIA-568 100Ω STP (maximum 100m) | |
Ventilátorok száma | Ventilátor nélküli |
Hálózati tápegység | 100-240VAC, 50/60Hz |
Energiafelvétel | Maximum: 14,86W (220V/50Hz) |
Méretek (Sz x Mé x Ma) | 294 x 180 x 44 mm (11.6 x 7.1 x 1.7 in.) |
MŰKÖDÉSI JELLEMZŐK | |
Switching teljesítmény | 48 Gbps |
Csomagtovábbítási sebesség | 35,7 Mpps |
Fizikai (MAC) cím tábla | 8K |
Csomag puffer memória | 512KB |
Jumbo Frame | 9KB |
SZOFTVER JELLEMZŐK | |
QoS (szolgáltatás minősége) | Támogatott a port alapú/802.1p/DSCP prioritás |
Támogatott a 4 prioritás sor | |
Sebességszabályozás | |
Storm felügyelet | |
L2 jellemzők | IGMP Snooping |
Link Aggregation | |
Port tükrözés | |
Kábeldiagnosztika | |
Hurok elleni védelem | |
VLAN | Támogatott a 128 VLAN egyidejűleg |
MTU/Port/Tag VLAN | |
Továbbítás módja | Tárol és továbbít |
EGYÉB JELLEMZŐK | |
Tanúsítványok | FCC, CE, RoHS |
Csomagolás tartalma | TL-SG1024DE, tápkábel, beüzemelési útmutató, telepítési segéd-CD, Rack szerelési készlet, Gumitalp |
Rendszerkövetelmény | Microsoft® Windows® 98SE, NT, 2000, XP, Vista™ Windows 7 vagy Windows 8, MAC® OS, NetWare®, UNIX® vagy Linux |
Környezet | Működési hőmérséklet: 0℃~40℃ (32℉~104℉) |
Tárolási hőmérséklet: -40℃~70℃ (-40℉~158℉) | |
Működési Páratartalom: 10%~90% változatlan halmazállapot | |
Tárolási Páratartalom: 5%~90% változatlan halmazállapot |